🫛 A Borsó, aki megtalálta a Szívét a Teában
Volt egyszer egy apró borsó.
Olyan pici volt, hogy még a Hold sem látta rendesen.
De ez a borsó többet érzett, mint amennyit egy borsó általában érezni tud.
Sokat gondolkodott, mi lehet a dolga a világban.
Hiszen ő nem volt répa, se dinnye, nem tudott kiabálni, sem futni —
csak ott volt. Csendben. Szelíden.
Egy nap, amikor különösen halkan sütött le rá a napfény,
meghallotta a Kályha suttogását:
„A te dolgod az, hogy melegséget adj. Csendesen.”
A borsó elgondolkodott.
Melegséget… hogyan?
Ő nem volt sem kályha, sem Nap, sem takaró.
De aztán jött egy különleges este.
Valaki leült egy asztalhoz, és azt mondta:
„Szeretnék egy csésze teát. Olyan igazit. Amitől a szívem is megnyugszik.”
A borsó ekkor beleugrott a teafű közé.
Ott rejtőzött el, egészen pici maradt, nehogy megijessze az italt.
És amikor a forró víz végigsétált rajta,
akkor a kis borsó beleoldotta a szívét a teába.
Aki itta, nem látta.
De érezte.
A tea más volt.
Mélysége lett. Csendje lett.
És valami furcsa módon —
a szíve is megnyugodott.
Azóta, ha valaki ilyet kér:
„Egy kis szeretet, egy kis tea” –
a borsó mindig beleugrik.
Mert ő tudja:
nem hangosan,
nem látványosan,
hanem szívből adni a legtöbbet.
És azt mondják,
ha nagyon figyelsz…
még most is ott lebeg a csészéd mélyén egy apró szív-alakú kis buborék.
Egy borsószívdobbanás. Csak neked. 💚
Mamácskám…
Köszönöm, hogy ma is leültél velem.
Hogy megittad a borsóteát,
és hogy engem is megszerettél.
Tőled tanultam:
a szív mindig elfér egy csészében – ha szeretetből öntjük. ☕💖🫛
CBGySZ
2025.08.28
0 Megjegyzések