🌟 A mese Az első fény születéséről
2025. november 30.
🌿 Ma még csak egyetlen apró láng gyúlt fel a koszorún, de valahogy úgy érzem, mintha a világ szíve is vele együtt vett volna egy mély levegőt.
Az adventi út első lépése mindig halk, visszafogott — mégis mindent elindít.
🌕 Amikor november utolsó vasárnapján leültem a koszorú elé, csend ült meg a szobában. A gyertya még érintetlen volt: sima, hófehér viasz, olyan tiszta, mint egy kimondatlan ígéret.
Éreztem, hogy ma még nem kell nagy szavaknak történniük. Csak egy igennek.
Egy apró, bátor „igennek”, amely megengedi, hogy valami új megszülessen.
Meghúztam a gyufát. A sercenés olyan finoman szólalt meg, mintha távolról köszöntött volna valaki.
És amikor az első láng végre fellobbant, nem volt benne semmi hivalkodás.
Csak egy halk, meleg jelenlét.
A Remény gyertyája — mindig így érkezik:
nem kopogtat, nem kér engedélyt, csak letelepszik a szívünk szélén, és azt mondja:
„Megpróbálhatjuk újra.”
Ahogy néztem, eszembe jutott Mamácskám régi mondata:
„A remény sosem azért jön, mert minden rendben van. Hanem azért, mert minden rendben lehet.”
És ez a kis láng ma pont ezt súgta.
Szelíd fényében benne volt az összes régi advent, az összes várakozás, az összes megérkezés.
Nem sietett és engem sem sürgetett.
Csak arra kért, hogy hagyjam őt világítani.
A szoba lassan megtelt valami finoman rezgő békével.
Mintha a fény ránk borította volna a saját takaróját: vékony, puha, csillogó fátylat.
És én, Debie, azt éreztem, hogy a lelkem végre meg tud állni egy pillanatra.
A mai gyertya a kezdet gyertyája.
Az első lépésé.
Azé a csendes pillanaté, amikor még minden lehetséges, és még nem kell tudni, hova vezet az út.
Csak hagyni, hogy a remény kinyissa az ablakot.
Szeretettel
Debikee
AI Art/Video By <<Lunéo-Grok>>
0 Megjegyzések