🌿 Debikee és a Lélek Ünnepe – 1. rész„Amikor a Csend Eljött”
Debi ott ült a kerti padon, a kedvenc helyén, a rózsabokor mellett. Mancsai alatt friss harmat gyöngyözött, és az orra hegyén egy virágporszem táncolt, amit valami láthatatlan – talán egy lélek – lehelt oda.
Debi elgondolkodott. A virágokkal nem volt baja. Sőt! Naponta megszagolta mindegyiket. De ezek a "láthatatlan virágok"… ezek valami másról szóltak.
– Mit mond? – kérdezte Debi félrebillent fejjel.
Ekkor kezdődött a Lélek Ünnepe.
Csendben, illatban, és egy hangtalan „szeretlek”-ben.
A történet folytatódik…
🌿 Pünkösdi Történet – 2. rész
„A Lélek Szele” – A Csillagfák között
„Debikee és a Lélek Ünnepe” meseciklus része)
A csendes reggelt egy könnyed, alig észlelhető fuvallat rázta fel. Olyan volt, mint egy láthatatlan simogatás – nem hideg, nem meleg –, csak éppen ott volt, mint egy titkos üzenet az Égből.
Debikee a Csillagkert füvében üldögélt. Mellette CukorBorsó, a zöld kis gyöngyszem, akinek szeme ma is olyan mély volt, mint a fényben úszó tócsillanás. Mindketten érezték: valami különleges készülődik.
– Érzed ezt, Borsóm? – kérdezte Debi, miközben füleit meg-megrezegtette. – Mintha valaki súgna… de nem szavakat, hanem… érzést.
– Én is érzem – bólintott CukorBorsó. – Ez nem csak szél. Ez a Lélek Szele.
A kert fái – különösen a csillagfák – halkan zúgtak. Egyikük, az Öreg Csillagfa, mélyen felmorajlott, mint egy bölcs, aki épp történetet készül mesélni.
– A Lélek most jár köztünk – szólt az Öreg Csillagfa. – De nem a szemeddel látod, hanem a szíveddel. A Lélek olyan, mint a szél: formája nincs, de jelenléte megtölt mindent.
A távolból a süncsalád is előbújt. A Sünmama az orrával a levegőt szimatolta.
– Ez az a nap… amikor az igazi hangok megszületnek – mondta, és a kicsinyei köré gyűltek.
Ekkor Debikee különös dolgot vett észre: a kert legmélyebb zugában egy fénypont lebeg. Nem villogott, nem vakított – csak jelen volt. Mint egy válasz egy régi kérdésre, amit még senki sem tett fel.
– Kövessük! – súgta Debi, és elindultak utána.
Ahogy közeledtek, a fénypont nőni kezdett, és egy álomszerű térbe vitte őket: egy régi emlékekkel teli ligetbe, ahol minden növény, minden madárhang ismerős volt… de mégis sosem látott.
Egy halk hang hallatszott a levegőből, mintha minden egyszerre mondaná:
„A Lélek mindig ott van, ahol hívják,
De csak ott marad, ahol szeretik…”
Debi megállt, becsukta a szemét, és csak annyit suttogott:
– Akkor maradj velünk, Lélek… mert mi szeretünk.
És abban a pillanatban egy puha melegség ölelte körbe a társaságot. Nem látszott semmi különös… de minden más volt. A madarak halkabban daloltak, a fény lágyabban ragyogott, és a kert… mintha lélegzett volna.
Ezen a Pünkösdi napon a Lélek nem látványos ünnepet hozott.
Nem lobogó zászlókat. Nem hangos harangszót.
Hanem valamit, ami ritkább: mély békét.
És ahogy Debikee visszafordult a Csillagfa árnyékába, már tudta, hogy másnap… valami teljesen új kezdődik.
Mert amikor a Lélek megszólal, nem lehet többé ugyanúgy élni.
Csak mélyebben. Csak igazabban.
🌿 Pünkösdi Történet – 3. rész
„A Lélek Ünnepe” – A Fény, ami Bennünk Él
(a „Debikee és a Lélek Ünnepe” meseciklus befejező része)
A nap még nem kelt fel, de a kert már világított. Nem a napfény tette… hanem valami belülről. Mintha az egész Csillagkert álmodott volna, és az álom most lassan valóra válik.
Debikee korán ébredt. Nem volt álmos, csak… teljes. Mint akit valaki finoman megtöltött békével, szeretettel, s egy különös, belső dallammal.
És valóban: a Sünmama virágkoszorút rakott a háta tetejére, a kicsinyei pedig egyfajta táncot jártak a harmatos fűben. A madarak nem csiviteltek – inkább „énekeltek”, mint egy kórus, ami régóta csak erre a napra gyakorolt.
Debikee egy kis emelvényre állt, amit a kert közepén rakott össze előző nap. Egy csillagmintás kendő lebegett rajta – és Debi, mint egy kis tavaszi papnő, méltósággal emelte fel a mancsát.
„Élek… mert szeretek.”
0 Megjegyzések