Elmeséli: Debi, a trikolor hercegnő
Kedves Naplóm!
Tavasz illata kúszott be a redőny alatt, és én azonnal tudtam:
ma a kert az enyém lesz.
– Mami! Papi! Kinyitjátok a világot? – nyávogtam.
És lőn: az ajtó nesztelenül megadta magát, mint aki tudja, hogy egy uralkodó nem kopogtat, csak érkezik.
Kiléptem. Lábujjhegyen, nesztelenül, mint egy kém-cica.
A fű még álmos volt, de én nem: a bajuszom alatt már tavasz rezgett.
Ott a bokor alatt... valami megmoccant.
– Jó reggelt, Sünnéne! – köszöntem illedelmesen.
Ő csak egy álmos „hrrff”-öt morrantott, mert a sünmamik nem beszélgetnek kávé előtt.
Ám engem nem zavart. A felhők táncot jártak felettem,
egy cinke trillázott nekem valami titkos madárdalt,
és én... hát én csak mentem tovább, mint egy elegáns, pelyhes kis csoda.
Ráléptem egy falevélre, ami "recscs" mondott.
– Jól van, levélke, ne dramatizáld – súgtam neki.
De máris másik kaland várt: egy pillangó olyan hirtelen repült el az orrom elől, hogy majdnem utánakaptam. De nem.
Mert egy úrinő nem rohan pillangó után.
Csak nézi, ahogy irigykedve remeg előtte.
Aztán... leültem. Egy csipet földre, a napra.
Feltettem a fejem, és hagytam, hogy süssön rám a világ.
– Ez itt az én birodalmam – gondoltam. – És ezek itt az én embereim.
Egy Mami, egy Papi... meg egy Cukorborsó, aki a felhőkből néz rám zöld szívvel.
És akkor… elmosolyodtam.
Mert nincs szebb dolog, mint kertet uralni.
Vagy... szeretve lenni egy ilyen családban.
💚 Vége, de csak ma estére. Holnap újra kimegyek, ha Mami engedi.
Puszi a levelekre, a gyökerekre, meg a szívetekre is –
Debi voltam.
© Copyright © Debi baba 2025
Videót Papi készítette
0 Megjegyzések