avagy: „Ne nyisd ki a fiókot, mert felébred a NAV!”
Kedves Naplóm!
Volt egyszer egy fiók.
Nem akármilyen.
Hanem a nagy barna fiók, Mami asztala alatt, amit csak Papi nyitott ki, és csak akkor, ha nagyon muszáj volt.
A fiók mélyén számlák lapultak. Sárga, kék, rózsaszín cetlik. Némelyik már tíz éve lapult benne, úgy nézett ki, mint egy ősi tekercs.
És én?
Én voltam a fiókőrző.
Pontosabban: a fiók-betörő.
Egy este, mikor Mami teát töltött, Papi meg gyanúsan csendben volt, benyúltam a fiókba.
Nem sokat… csak annyit, hogy egy-két papírt kiszabadítsak.
És akkor megtörtént a csoda.
A számlák…
ÉLETRE KELTEK!
– „Én egy villanyszámla vagyok 2016-ból!” – kiáltotta az egyik, miközben a szőnyegen landolt.
– „Ne felejts el beírni a NAV-ba!” – nyögte egy másik, miközben Papi fejére esett.
– A harmadik csak annyit suttogott: „Határidő lejárt…” és elporladt a levegőben.
Papi sikoltott. Mami felkapta a mobilt. Én lefeküdtem a fiókra, mintha mi sem történt volna.
A nyomok?
Szépen elsimítottam őket a bundámmal.
Azóta a fiók új nevet kapott:
„Az Idő Völgye, ahol a múlt elfelejtett szavakat suttog.”
És én?
Én vagyok Debi, a SzámlaSzellem.
Ha meghallod, hogy zizeg a papír…
az én mancsom volt az.
Jöhet a következő rész is?
A címe már önmagában kész agyroppantás:
„13. rész Debi, a nyomtatófej-lelkész – Ima a tinta elfolyásáért”
Szeretettel
Debi Baba
0 Megjegyzések